A MACIE az első civil szervezet Magyarországon, amely kifejezetten a cochleáris implantáltakért jött létre
ELHIVATOSSÁG
A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete (MACIE) 2007-ben alakult elhivatott szülők és szakemberek kezdeményezésére.
TAPASZTALAT
Több mint 18 éve dolgozunk azon, hogy a cochleáris implantátummal élő – ma már mintegy kétezer fős – közösség, legyen szó gyermekről, felnőttről vagy szülőről, tudja és érezze: nincsenek egyedül.

Kiemelt küldetésünk a tájékoztatás és az edukáció – hiszen a cochleáris implantátum ma is sokak számára ismeretlen vagy akár félelmet keltő fogalom.
Az egészségügytől az oktatáson át a munka világáig még sok a tennivaló abban, hogy a hallásvesztéssel élő emberek egyenlő eséllyel kapcsolódhassanak a halló társadalomhoz.
Gyártóktól és intézményektől függetlenül képviseljük a jelenlegi és jövőbeli implantáltak érdekeit, és mára egy támogatói, egymásra figyelő közösséget sikerült felépítenünk, ahol öröm látni a segítőkészséget, az együttműködést és a bizalmat a sorstársak között.
A MACIE közösség: megtartó közeg, biztos támasz és hiteles információforrás.

Közös szakmai együttműködés
Technológiai fejlesztések
Támogatási rendszer fenntartása
A cochleáris implantáció 100%-os állami támogatása, a legmodernebb készülékek biztosítása és a hatéves processzorcsere lehetősége közös eredményeink, amelyeket megőrizni és fejleszteni szeretnénk.
Lantos Júlia, Elnök
info@macie.hu
lantos.julia@macie.hu
06 20 9112121
1125 Budapest Kútvölgyi út 29/b.
Szakértőink és önkénteseink szívesen segítenek eligazodni a cochleáris implantátum világában.
Adatvédelmi nyilatkozat megtekintése